AranyVlog: a legtehetségesebb magyar videóbloggereknek járó díj. A 2014-es Személyes kategória első helyezettje az imagiShow, amiben néhány fiatal már több mint egy éve a YouTube-on közzé teszi mindennapjaikat.
Ez egy valóságshow, de nem a televíziós valóságról szól, hanem a sokszor unalmas, ingerszegény, a leghétköznapibbnál is hétköznapibb napokról. Mert hacsak nem George Clooneynak vagy Rihannának születtünk, akkor bizony a valóság nem puccos szállodákról, V.I.P. partykról, több karátos ékszerekről, tengerpartról és luxuskocsikról szól. Rohadtul nem!!
Néha napokig nem történik semmi, sőt vannak olyan időszakok, amikor azt sem veszed észre, hogy már vége a nyárnak, mert csináltad a napi rutint, és semmi nem volt, ami ebből kizökkentett volna. Felkelek, reggeli, gép bekapcs, megnézem a napi híreket, facebook, freemail, egyebek, egy kör a boltig, aztán vissza, tej, kenyér, felvágott, ebéd / ha nincs, akkor egy gyors rántotta, melegszenya, virsli /, szendvics készítés, fél óra kávé, összeszedem magam, és indulok dolgozni. Hazaérek, este fél 11, holnap ébredés 8:00-kor, menetrendszerűen. És minden kezdődik elölről.
De mindig kell, hogy történjen valami?
Azt látod, hogy mások itt és ott voltak, ezt és ezt csinálták, és most nekik mennyire happy, te pedig két hete a lakásodon és a munkahelyeden kívül ki sem mozdultál otthonról. A frusztrációdat növelendő, ismerőseid óránként posztolnak képeket, beszámolókat, haverokkal eltöltött sörözgetésekről, lazulásokról, mindenki boldog, senki sincs egyedül, mindenki elégedett, és az élet egyértelműen, csak és kizárólag haverok, buli, fanta!! Más csatornákon is a nyaralás, fesztiválozás, "gyűjts élményeket" felhívás szlogeneit látod, s bolond vagy, ha nem veszed fel a tempót! Mert ez egy verseny, amiben egymásra licitálunk, s a "most olvastam egy könyvet" témával már nevezni sem lehet. Pedig.....!
Nem rossz dolog néha megállni, egy kicsit magammal maradni!
Nem kell félni az egyedülléttől! Nem kell félni attól, hogy csönd lesz körülötted, hogy hallod a saját gondolataidat, vagy hogy szembe találod magad azzal, aki valójában TE vagy. Olyasvalakire bukkantál, akire nem vagy büszke? Nincs baj! A felismerés már magában hordozza a változtatás lehetőségét!
Egy rész az imagiShow 2. évadjából:
https://www.youtube.com/watch?v=MAwcehgqRc0
2014. augusztus 20., szerda
2014. augusztus 16., szombat
In medias res
Fabio Volo Járok egyet című könyvének "főhőse" levelet ír 5 évvel későbbi önmagának, amit egyfajta születésnapi ajándéknak is szán, és amiben kérdéseket tesz fel az életével, az élettel kapcsolatban, remélve, hogy a jövőben ezekre válaszolni tud majd.
5 év. Tényleg olyan nagy idő egy emberöltőben, hogy mindent másképp láss? Hogy amit eddig igaznak, jónak, követendőnek véltél, az hirtelen az ellentettjére változik? Mert gondoljunk csak a gyerekkorra, mikor 5 évesen még hiszed, hogy a Jézuska hozza az ajándékot, míg 10 évesen már anyád fülét rágod, hogy mit akarsz karácsonyra. Vagy nézzük a kamaszkort, ahol az éppen aktuális divatot követve, az első tanévben még Justin Timberlake-es, a másodikban már Marilyn Manson-os vagy. És később? Később is ilyen tempóban formálódunk?
Úgyhogy én egy kicsit kifordítottam, és arra a kérdésre, hogy 5 év múlva tudni fogom-e azt, amit most még nem, a múltban kerestem válaszokat. Az 5 évnyi tudást, mint etalont használtam, olyan formában, hogy ha az 5 évvel ezelőtti bizonytalanságaimra most teljes bizonyossággal tudom a választ, akkor nagy valószínűséggel a jelenlegi problémáimra 5 évvel később tudni fogom a megoldást. Lehet, hogy meg kellene kísérelnem matematikailag is felírni ezt a sok ismeretlenes egyenletet? :) Megnyugtatlak, nem teszem!
Viszont megpróbáltam felidézni, hogy 22 évesen mi az, ami foglalkoztatott, merre tartottam és mindebből mi maradt mára.
22 éves vagyok, közös albérletben lakom a párommal, s a közös jövő, közös élet fogalma alatt nem riadok meg a családalapítás, gyereknevelés gondolatától sem. Egy gyárban dolgozom, s munka mellett pénzügyet tanulok, hogy később mérlegképes könyvelő lehessek, s hogy az "anyós" bizniszébe betölthessem a nekem szánt pozíciót.
Válasz és jó tanács múltbéli önmagamnak:
Nem kell, nem kötelező egy olyan kapcsolatban vegetálni, ahol nincs már meg a bizalom, a tisztelet. Ahol a szemedben egyre kisebb lesz a társadként aposztrofált valaki mint ember, mert ígérget, mert hazudik, mert ellustul, eltunyul, fizikailag, szellemileg, lelkileg. Miért folytatnád? Mert anyukának, apukának szimpatikus a férjjelölt, vagy mert a társadalom a párkapcsolatot preferálja, vagy mert nem bízol magadban, hogy egyedül is boldogulnál, s neked nem csak ennyi jár? És gyereket is azért szülnél, mert azt hiszed, akkor minden megváltozna kettőtök között, és ő is megváltozna? Erre alapoznál? Erre építenél bármit is? A "lehet"re? Végig gondoltad, hogy az elkövetkezendő minimum 20 évet egy íróasztal mögött kell leélned, s mindezt azért, mert ez illik a gondosan megtervezett családi idillbe, mert nem akarsz csalódást okozni másoknak, mert nem akarod hallani a "már megint belekezdtél valamibe, amit nem fejezel be" monológot, s azért is megmutatod, pénzt és időt nem sajnálva, hogy te nem ilyen vagy?
Ha üzenhetek magamnak, talán hamarabb kimászom ebből, de még így is megveregetem a vállam, hogy akkor jól döntöttem. Hogy nem hagytam, hogy mások életét éljem, hogy mertem kockáztatni, mertem változtatni. Mert ha most sivárabbnak tűnik is az életem, és kezdhetem megint a nulláról, mégsem cserélném el egy nekem kitalált jövőképért azt a nyugalmat, amit az "én irányítok" tudata jelent számomra.
Úgyhogy igen, 5 év alatt sokat tapasztaltam, tanultam, s a gyakorlatiasabb kérdésekre nagy eséllyel tudnám is a választ, viszont vannak dolgok, amiknek tudására egész életünkben vágyunk.
A következő sorokat egy 2011-es beszélgetésemben írtam le, s emlékszem a kínra, amit a "nemtudás" élménye okozott. Szerencsésnek érezném magam, ha 5 év múlva rájönnék a titok nyitjára! :)
" Ordítani tudnék! Miért ilyen nehéz minden? Egy helyben topogok, taposom a mókuskereket. Azt hiszem, hogy most megtaláltam, ez az az út, ezt rendelték nekem, és mindig a kerék aljára kerülök, ahonnan indultam! Üres vagyok, a fejem mégis majd szét szakad! Nem tudok semmit! Miért nem mondja meg nekem valaki? Mit kell tennem, hogy boldog legyek? Mi az, amitől biztos, hogy boldog leszek? Mikor lesz, amikor nem vágyom többre, másra, szebbre, jobbra? Megteszem!!!!! Csak mondja valaki, hogy mit kell tennem! Ígérje meg, hogy jól fogok dönteni, ez az én utam!!! Miért nem tudhatom??"
És hogy mivel foglalkoztam ezidáig? :)
Az új hobbim:
5 év. Tényleg olyan nagy idő egy emberöltőben, hogy mindent másképp láss? Hogy amit eddig igaznak, jónak, követendőnek véltél, az hirtelen az ellentettjére változik? Mert gondoljunk csak a gyerekkorra, mikor 5 évesen még hiszed, hogy a Jézuska hozza az ajándékot, míg 10 évesen már anyád fülét rágod, hogy mit akarsz karácsonyra. Vagy nézzük a kamaszkort, ahol az éppen aktuális divatot követve, az első tanévben még Justin Timberlake-es, a másodikban már Marilyn Manson-os vagy. És később? Később is ilyen tempóban formálódunk?
Úgyhogy én egy kicsit kifordítottam, és arra a kérdésre, hogy 5 év múlva tudni fogom-e azt, amit most még nem, a múltban kerestem válaszokat. Az 5 évnyi tudást, mint etalont használtam, olyan formában, hogy ha az 5 évvel ezelőtti bizonytalanságaimra most teljes bizonyossággal tudom a választ, akkor nagy valószínűséggel a jelenlegi problémáimra 5 évvel később tudni fogom a megoldást. Lehet, hogy meg kellene kísérelnem matematikailag is felírni ezt a sok ismeretlenes egyenletet? :) Megnyugtatlak, nem teszem!
Viszont megpróbáltam felidézni, hogy 22 évesen mi az, ami foglalkoztatott, merre tartottam és mindebből mi maradt mára.
22 éves vagyok, közös albérletben lakom a párommal, s a közös jövő, közös élet fogalma alatt nem riadok meg a családalapítás, gyereknevelés gondolatától sem. Egy gyárban dolgozom, s munka mellett pénzügyet tanulok, hogy később mérlegképes könyvelő lehessek, s hogy az "anyós" bizniszébe betölthessem a nekem szánt pozíciót.
Válasz és jó tanács múltbéli önmagamnak:
Nem kell, nem kötelező egy olyan kapcsolatban vegetálni, ahol nincs már meg a bizalom, a tisztelet. Ahol a szemedben egyre kisebb lesz a társadként aposztrofált valaki mint ember, mert ígérget, mert hazudik, mert ellustul, eltunyul, fizikailag, szellemileg, lelkileg. Miért folytatnád? Mert anyukának, apukának szimpatikus a férjjelölt, vagy mert a társadalom a párkapcsolatot preferálja, vagy mert nem bízol magadban, hogy egyedül is boldogulnál, s neked nem csak ennyi jár? És gyereket is azért szülnél, mert azt hiszed, akkor minden megváltozna kettőtök között, és ő is megváltozna? Erre alapoznál? Erre építenél bármit is? A "lehet"re? Végig gondoltad, hogy az elkövetkezendő minimum 20 évet egy íróasztal mögött kell leélned, s mindezt azért, mert ez illik a gondosan megtervezett családi idillbe, mert nem akarsz csalódást okozni másoknak, mert nem akarod hallani a "már megint belekezdtél valamibe, amit nem fejezel be" monológot, s azért is megmutatod, pénzt és időt nem sajnálva, hogy te nem ilyen vagy?
Ha üzenhetek magamnak, talán hamarabb kimászom ebből, de még így is megveregetem a vállam, hogy akkor jól döntöttem. Hogy nem hagytam, hogy mások életét éljem, hogy mertem kockáztatni, mertem változtatni. Mert ha most sivárabbnak tűnik is az életem, és kezdhetem megint a nulláról, mégsem cserélném el egy nekem kitalált jövőképért azt a nyugalmat, amit az "én irányítok" tudata jelent számomra.
Úgyhogy igen, 5 év alatt sokat tapasztaltam, tanultam, s a gyakorlatiasabb kérdésekre nagy eséllyel tudnám is a választ, viszont vannak dolgok, amiknek tudására egész életünkben vágyunk.
A következő sorokat egy 2011-es beszélgetésemben írtam le, s emlékszem a kínra, amit a "nemtudás" élménye okozott. Szerencsésnek érezném magam, ha 5 év múlva rájönnék a titok nyitjára! :)
" Ordítani tudnék! Miért ilyen nehéz minden? Egy helyben topogok, taposom a mókuskereket. Azt hiszem, hogy most megtaláltam, ez az az út, ezt rendelték nekem, és mindig a kerék aljára kerülök, ahonnan indultam! Üres vagyok, a fejem mégis majd szét szakad! Nem tudok semmit! Miért nem mondja meg nekem valaki? Mit kell tennem, hogy boldog legyek? Mi az, amitől biztos, hogy boldog leszek? Mikor lesz, amikor nem vágyom többre, másra, szebbre, jobbra? Megteszem!!!!! Csak mondja valaki, hogy mit kell tennem! Ígérje meg, hogy jól fogok dönteni, ez az én utam!!! Miért nem tudhatom??"
És hogy mivel foglalkoztam ezidáig? :)
Az új hobbim:
2014. augusztus 13., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)