október 10

Fotópályázat

Az elmúlt két hétben a Nikon által meghirdetett fotópályázatra készítettem képeket, ahol a győztes egy Nikon Coolpix P340-es kamerát nyer, illetve a képeit ünnepélyes keretek között kiállítják. 3 hétig tartott a verseny, én csak az utolsó hétbe kapcsolódtam be, de ez a nyerési esélyeken nem változtat. 7 témát kaptam, aminek megvalósítására egy hetem volt. Nincs profi gépem, kompakt masinával próbálkozom. Az instrukciókból viszont az derült ki, hogy a technikai tudást kevésbé fogják figyelembe venni a kreativitással szemben, aminek igyekeztem megfelelni. Az eredmény ez lett:

A természet körforgása 

 

Piac 

 

Fejjel lefelé 

 

Függőség 

 

Víztükör 

 

Emberi 

 

Levegőben 

 

Eredményhirdetés november 5-én!

Képmás

De most őszintén! Kezdem azt hinni, hogy van valamiféle ribanc kisugárzásom, mert valahogy rendre megtalálnak a barátnős, feleséges félrelépők, kalandra vágyók. Valószínűleg lerí rólam, hogy nálam bátran kopogtathatnak, mert nagy eséllyel szerencsével járnak.?? Vagy könnyű prédának tartanak, vagy a nyitottságomat értelmezik félre, ami szó mi szó, a férfiakkal szemben jobban érvényesül. :) Hiába! Jobb szeretem a férfi társaságot, és tény, hogy köztük abszolút nőként viselkedek. Majdhogynem az ellenkezőjéről panaszkodott egyik ismerősöm, aki úgy gondolta, biztos a homlokára van írva, hogy messziről kerülje el mindenki, rá se nézzenek, hagyják békén. Nem értette, miért ez a hozzáállás, mikor négyszemközt olyan mélyről jövő gyűlölettel tudta hangoztatni, hogy a férfiak mennyire hülyék, szemetek, érzelmi analfabéták, hogy számomra tiszta sor volt a vele szembeni távolságtartás miértje. Hiába vágyott ő titkon egy normális kapcsolatra, kifelé / talán / akaratlanul is azt kommunikálta, hogy felejtsék el. Kisugárzás? Szerep? Álarc? Védekezés?
Érdekes, hogy mi az, amit mások látnak, és mi hogyan látjuk magunkat.
A kedvenceim közé tartozik, mikor valaki azt állítja magáról, hogy ő márpedig egy színes, bonyolult lelkületű, érzékeny személyiség, aki tud meglepetéseket okozni, csak ezt kevesen tudják róla.! :) Na, ez számomra annyira visszásnak hat, főleg akkor, ha valójában olyan egyszerű, mint a faék! 
Mennyire hatnak ránk a külső visszajelzések, és mennyire vihetnek el a valóságtól az általunk képzelt dolgok? Ha egy gyereknek azt ismétlik, hogy buta vagy fiam és az is maradsz, csak idő kérdése, hogy annak is érezze magát? És ha pozitív jelzőket kapunk?
Komoly, nagyvilági, talpraesett, bátor, merész.... Mindig meglepődök, ugyanakkor jóleső érzéssel tölt el, ha így látnak emberek. Egyrészt ez azt jelenti, hogy sikerül a belső bizonytalanságomat mások előtt hitelesen leplezni / ami szerintem sok esetben hasznos /, másrészt arra ösztönöz, hogy továbbra is fenntartsam ezt a látszatot. És mivel valamennyire megakarok felelni ennek a rólam kialakult pozitív képnek, ezért sokszor a félelmeimet is legyőzve képes vagyok magamhoz mérten nagy dolgokra. 
Mamám időskori demenciában szenvedett, s mikor utoljára látogattam meg a kórházban, már szinte senkit nem ismert fel, beszélni alig, járni egyáltalán nem tudott. Mégis összeszedve minden erejét, így búcsúzott tőlem: " Te mindig is olyan belevaló lány voltál! " Egy pillanatra felcsillant az az energia, büszkeség, amit akkor láttam, ha rólam beszélt. Bátorított, hitt bennem! Tudta, hogy szükségem van a biztatására, tudta, hogy mi az, amit elérhetek, s tudta milyenné szeretnék válni, milyennek szeretném látni magam ha a saját tükrömbe nézek! 

" Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert teli van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai. " 

                                                                    Ron Cristian