Keverem, kavarom és a végén megnyalom! :) Felnőtt fejjel süteményt sütni, egész jó móka. Eszembe juttatja tizenévesen elkövetett szakácskönyves kísérletezéseimet, és az udvarunkban, téglákból összetákolt kis konyhát, ahol homokkal és kaviccsal megtöltött vajas és tejes dobozokból főztem az ebédet. Jó érzés felismerni, hogy még most is ugyanolyan élvezettel tölt el, ha lenyalhatom a fakanalat, vagy ha könyékig mászhatok a keverőtálba, mint gyerekként, mikor négyen álltunk az asztal felett, és mindegyikőnk a vastag krémréteg után sóvárgott.
Szeretem megőrizni azokat a pillanatokat, ahol ráeszmélhetek, hogy maradt még valami abból az önfeledt örömből, amit csak gyerekként élhet át az ember. Képes vagyok izgatottan várni az első hóesést, tudok még kacskaringózva járni az utcán, rálépve a megszáradt, ropogó falevelekre, és gyakran jövök ki túrórudival kezembe a boltból, amit hazáig elmajszolok.
Hogy van az, hogy úgy emlékszel, akkor boldog voltál, pedig nem tettél mást, mint nyáron naphosszat mezítláb szaladgáltál az udvaron, cserebogarat, csigát gyűjtöttél, akácfavirágot ettél, elestél a biciklivel, leestél a fáról, vagy nagyapád nyakában ülve figyelted az élet és az idő négyzet alakú lenyomatait, melyek mint ráncok, a tarkójába vésődtek.
Erre a kérdésre egy könyvből vett idézettel válaszolnék:
"... mert ugyan ki törődik azzal kiskorában, hogy mi lesz két vagy hét év múlva, olyat csak a felnőttek tesznek, de jobb, ha mindenki tudja, onnantól kezdve, hogy a jövőn gondolkodik, már mindennek vége, hiszen akkor jelene sincsen..."
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás
És ez az, amit felnőttként elfelejtünk, hogy hogyan kell megélni a perceket, mert a jövő óhatatlanul rányomja bélyegét a gondolatainkra.
S ha túl szentimentálisnak tűnhet is a gyerekkorról áhítattal beszélni, mégis válaszokat adhat az út közepén állva arra, hogy honnan jöttél, ki lett belőled, s hogyan tovább, hogy közben ne veszítsd el önmagad.
Csala utáni vasúti átjáró
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése