Mimi

Tágra nyílt, csillogó, kék szemek, szőke tincsek, kerek vonások: "Tényleg bármit elérhetek? Amit csak szeretnék?" 
Egy darabig szótlanul pillázva álltam a nekem szegezett kérdés előtt, és igazából nem értettem, hogy hogy nem világosította még fel senki, hogy az élet nem habostorta, mikor csak pár évvel fiatalabb nálam. Hogy kerülhette el ennyire a valóság? Hogy lehet ennyire szemtelenül naiv? Már-már idegesítően reményteli? Kedvem lett volna a fülébe kiabálni, hogy hahóóóóóóó, ébresztő!!! Téged nem Alice-nak hívnak, és nincs semmiféle csodaország! Nőj már fel, itt az ideje!!! Semmit nem adnak ingyen, az álmaidat sem!! 
De egy pillanat! Tényleg ez lennék én? Ez lett belőlem? Egy megkeseredett ember, akit felemésztettek a mindennapok, és akiben a hit, a bizakodás legkisebb szikrája sincs már? Ráadásul azt kívántam, hogy bárcsak olyan korán megtapasztalta volna mindazt, amit én, és szembesült volna azokkal a problémákkal, amikkel én! Majd akkor nem beszélne így! 
És akkor döbbenet! Atyaúristen!!! Megöregedtem? Ez így működik? Egyik napról a másikra? Reggel belenézek a tükörbe, és egy teljesen más valakit látok? Miért nem tudom őszintén azt válaszolni, hogy csakis rajtunk múlik minden, és határ a csillagos ég? De ha én nem hiszem, hogy mondhatnám másnak, hogy márpedig ez így van.
Mindez egy perc alatt végig futott a gondolataimban, s végül mosolyogva álltam elő a válasszal: Igen!!!! Bármit elérhetünk, amit csak szeretnénk! Lehet, hogy nem én vagyok rá a legjobb példa, de az akaraterőben, a kitartásban igenis hiszek! A kétségbeesésem pedig hamar elűzték az álmaim. Mert amíg vannak, addig élünk, és ez nem kor kérdése! :)