Vigyél el....

Nem érti! Nem ért! Olyan, mintha nem ismerne! Miért nem ismer? 
Létezik Ő, akinek nem kell bemutatkoznom? Tudja, hogy ki vagyok!! Nem kérdez, nem kér, nem próbálkozik.. Kézen ragad, és sodor magával! Kirángat a valóságból, az ő valóságába. Egy világba, ahol színek, illat, zene...csönd,nyugalom...test, érintés...gondolat, cikázás. Ahol könnyű, ahol nincs megjátszás, ahol nincs "valahogy viselkedés", ahol csak ösztön van. Ahol nincs megtiltva az indulat, a szenvedély, semmi, ami belülről jön. 
Merülés, elmerülés, merengés, a semmi és a minden megélése. Mélyeket lélegezni, hangokat hallatni, mik a torkunkat ingerlik, egymásba engedni egymást! 
Nincs ellenállás, de van ütközés, feszülés, feszültség. Rácsodálkozás, felfedezés, izgatottság. Izgalom. Siklás. Illat az illaton. Tapadás. Bőr a bőrön. Erő, mely megrészegít, s melynek nyomait élvezettel nézegetem magamon. A gondviselő erő, ami vezet, de nem köt láncra, ami védelmez, ott áll csendben mögötted, de nem veszi el a szabadságod.
A falevél esőtől nem óv, hanem a közepébe állít, had érezzek!! Nincs szemérem, libabőr van! Nincs vezeklés, csak sikítás. Nincs idő. Nincs értelmetlen magyarázkodás, hogy mit-miért. Mert tudja, hogy mit-miért. Mert ismer! Tudja, hogy örömöt csak a napsütés ad, hogy nyugalmat, a felszínes szavak helyett a test közelsége. Tudja, hogy ugyanannyira vágyom a zene lüktetésére, mint egy könyv mélységeire.
Egyszer fekete, egyszer fehér. Miért ne férhetne meg egymás mellett mindkettő? Vadul, majd lassan elnyújtva.. Érzi, hogy mennyire és hogyan... Kívánom! Kívánja, hogy mindent hátrahagyva, az érintések nedves talaján, együtt érjünk célba. Hajszol, űz! Új élményekbe, tapasztalásokba, bátorságával bátorságot adva.
Kizökkent magamból, az ő világába, ami talán nem is az ő, hanem az én világom? De miért ne lehetne közös világunk, ahol mindketten ismerősök vagyunk, és ahol mindketten ismerjük egymást?
Hol a kéz, mely magával ragad, s elsodor? 

Erőszak

Vasárnap kora reggel van, télbe hajló esős, borús idő. Kapucnival a fejemen sétálok hazafelé, már világosodik. Egy-két autó elhúz mellettem, járókelő szinte sehol. Csak egy, akit épp megelőzni készülök. Fején a kabátja csuklyája, s a járása elég bizonytalan. Gondolom magamban, biztos a szombat esti buli jól sikerült, de nincs kedvem nézni, ahogy kacskaringózik előttem. Pár nagyobb lépés, és már elé is kerültem. Végre! Mehetek a saját tempómba.
De mintha az ingatag léptek egyre határozottabbak lennének. Fölveszi a ritmust, s velem egyszerre kapkodja a lábait. Csak nem utánam jön? Lassítok, lassít, gyorsítok, gyorsít. Hallom a cipője kopogását az aszfalton, de nem nézek hátra. Különben is! Mit akarhatna tőlem? Gyakorlatilag fényes nappal? Igaz, hogy sehol egy lélek, de főút mellett megyünk, csak nem fog hülyeséget csinálni!
Most már biztos, hogy engem követ. Mit csináljak? Ott egy benzinkút! Persze pont most nincs kint senki! Próbáljak meg feltűnés nélkül irányt változtatni, és bemenni? De mi van, ha megvár? Közeledik, és nem tudom mit csináljak. Kezdjek el futni? Mutassam, hogy félek? Mutassam, hogy a szívem a torkomban dobog? Még mindig nem merek megfordulni. Miért nem jön erre senki? De lehet, hogy csak beképzelem, és egyszerűen csak sietősre vette a figurát?
Itt egy elágazás, két zebrával. Megállok az egyiknél a nyugalom legnagyobb látszatával, miközben a lélegzetem is visszatartom. Nem hallom. Hol van? Lehet, hogy tovább ment? Zöldre vált a lámpa, s mikor lelépek az útra, a táskámhoz nyúlok, egy kéz pedig a kabátom alá, egyenesen a nadrágom ülepéhez. Egy hang sem jött ki a torkomon, csak a karommal próbáltam ellökni. Erre a mozdulatra hirtelen "észbe kapott", és elindult a másik irányba, vissza se nézve. Én pedig olyan gyorsan szedtem a lábam, ahogy csak tudtam. Mindjárt otthon voltam, de azon gondolkodtam, hogy inkább beállok a buszmegállóba, valami nyilvános helyre, minthogy bemenjek a panelrengetegbe, ahol ha ismerős, akár meg is lephet. Mert mi van, ha megkerüli a tömböt, és ott lesz az ajtó előtt? Haza kell érnem! Már csak pár méter. Beérek az ajtón, s még kabátba az erkélyablakhoz megyek, s a függöny mögül félve nézek ki, hátha megfigyelte merre jövök, s itt ólálkodik a környéken. De miért pont én? Úgy voltam öltözve? Vagy nem kellett volna megelőznöm? Az egyáltalán meg se fordul a fejemben, hogy szimplán azért, mert részeg volt. Undor, hányinger fog el! Érzem az ujjai hegyét, ahogy durván hozzám nyúltak! Nem láttam az arcát, de így bárki lehet, aki szembe jön velem az utcán. És ha ő megjegyezte a kabátom, vagy a táskám....?
Soha nem voltam félős. Sőt! Fiatalon csináltam elég sok felelőtlen, merész dolgot, amiből akár baj is származhatott volna. De alapvetően mindig is bíztam az emberekben, magamban, abban, hogy velem nem történhet meg hasonló.
A rákövetkező napokban mindig úgy intéztem a dolgaimat, hogy sötétedés előtt haza érjek, és kerültem a kis utcákat, annak ellenére, hogy mindez főúton történt. Fürkésztem az emberek tekintetét, hátha mégis láttam valamit, és felismerem, vagy ő engem! Azóta ha hosszabb ideje jön valaki mögöttem, akár egyedül vagyok, akár nem, mindig hátra nézek. Túl tettem magam rajta, és már nincs bennem félelem, de óvatosabb lettem. Ez már az életem része marad, és nincs mit ezen szégyellni!! 

Áció, káció, akáció, vakáció!

Bárcsak a felnőttek is úgy és annyit dolgozhatnának, ahogy a gyerekek járnak iskolába! 45 perces "munkaórák", reggel 8 órai "becsengetés", őszi szünet, téli szünet, tavaszi szünet, és 2 hónap nyári szünet! Nem kellene két hétbe sűríteni az összes év közben elmaradt barát -, családlátogatást, és nem kellene attól rettegni, hogy az egy hónappal előtte gondosan megtervezett, és előre kifizetett nyaralást elmossa az eső. Mert bár minden nap néztük az előrejelzéseket, és ez alapján választottunk dátumot, mi pont kifogtuk a 17 fokos, barátok között sem kimondottan kirándulóidőt, főleg így július végén. Bár nem panaszkodom, járhattunk volna rosszabbul is.
Mindenesetre a négy napos túraútvonalat kettőre csökkentettük, a többit pedig kártyázással, pihenéssel, és az esőszünetekben tollaslabdacsatákkal töltöttük. 
Az első nap fátyolfelhőzetre, és az eső hatvan százalékos esélyére ébredtünk. De legalább nem volt hideg! Kimentünk kávézni az udvarra, és az autónkra tévedt hangyasereget fotóztuk, miközben azok a motorháztetőn kialakult víztócsákból szürcsöltek. Az új kedvenc képek: 

 

A nap első állomása: Kápolnapuszta, Zala megye, Bivalyrezervátum. Belépő: 650 Ft. A honlapjukat böngészve, valamin megakadt a szemem: a bivaly és lószalámi árusítása átmenetileg szünetel! What the....??? Rezervátum-szalámi???

Odafelé útközben megálltunk Fonyódnál, mert már a 7-esről is csalogató volt a látvány. 

 

Kis-Balaton, bivalyrezervátum. Ahol sikerült lencsevégre kapnom egy kecskét :) :) 

 

Meg egy ürgét! :) 

 

Rengeteg ürge volt, meg ürgelak, és szabadon ugráló kecskék. És ők: 

 

Persze nem szabadon, hanem elkerítve, csordákban, szürkemarhákkal, lovakkal együtt. 

Egész nagy terület, melynek körbejárása után Zalavár és környéke következett. Kerestük a Kányavári - szigetet, de nem találtuk / bénák voltunk :) /, a naplementét pedig a balatonboglári gömbkilátóból nézhettük, 250 Ft-ért. 

Második napra a terv Keszthely volt, de már nem mertünk hosszabb útnak indulni, látván a felhők szürkeségét. Így mindebből egy kis délutáni siófokozás lett. Séta a belvárosban, a parton, a Petőfi sétányon. 

A vélemény megvan, és egyáltalán nem pozitív. A plázájuk kicsi, benne kettő darab "étteremmel". Egy kínai, ahol gondoltam biztosra megyek, és ugyanazt a minőséget kapom, mint Fehérváron. De a felét sem tudtam megenni a zsíros, ízetlen, csirkét alig látott valaminek. Ráadásul SZÉP kártyával itt sem lehetett fizetni, szinte vadászni kellett az olyan helyeket - még a Petőfi sétányon is! - , ahol elfogadják. Számomra pedig egyértelmű lett volna, hogy bármivel fizethetek a Balaton partján, hiszen elvileg ők a vendéglátásból élnek! Tele voltam lóvéval, kártyán, és nem engedték elkölteni! :) Így utólag már annyira nem is bánom. 

Időszakos látványosság a parton az óriáskerék, ami egyébként egy hatalmas vodafone reklám. :) 2 ezer forintért fel is lehet rá ülni, a menetidő talán eléri az 5 percet. Kékre fóliázott üvegen keresztül nézheted a Balatont, miközben szinte folyamatosan forog a kerék. Esti fényekben kimondottan SZÉP. :) 

 

Harmadik nap már a 17 fokra reagálva rögtönöztünk valami programot, ami az este 8-kor kezdődő Magyar Nemzeti Cirkusz előadására esett, Balatonlellén. 

Szerintem mindenkinek vannak gyerekkori emlékei, amik vagy rosszak vagy jók, de meghatározza a későbbi hozzáállást a cirkusz világához. Nekem első körben valami kultúrházas, falusi, unalmas, lepukkant dolog ugrott be. Ehhez képest, a 3 ezer forintos belépőért, szinte visszakaptam a gyerekkorom. Visszakaptam belőle olyat, ami akkor soha nem is volt az enyém.

Láttam a munkát, ami a két órás show mögött állt, az embereket, a művészeket, akiknek ez az életük, és ami engem lenyűgözött. Hallottam már persze olyan véleményt is, hogy a cirkusz nyomasztó, mert hogy az állatok, és hogy szegények, mert szerepeltetik őket, az emberek szórakoztatásáért. De! Ezek az állatok láthatóan nagyon jól vannak tartva, és már ők is ebbe születnek, így szerintem számukra ez nem kényszer. Ráadásul én durvábbnak érzem azt a helyzetet, mikor az ember a saját gyerekét produkáltatja, bazári majmot csinálva belőle, csak hogy mutogathassa másoknak, mit tud az ő szeme fénye!  

Egyszóval egy élmény volt!

Ahogy ez a nyaralás is, ami remélhetőleg jövőre jobb időt érdemel! :) :) 

A nap kérdése

Ha nincs párkapcsolatom: független vagyok. Ha van: akkor függő? :)

Hangyák

Két barátnő, és egy üveg bor... Ezen párosítás kapcsán gondolom már sokaknak beindult a fantáziája, hogy úúúúúúúúúristen!!! Micsoda vinnyogás, sikítozás, virnyákolás mehet ott az éterben. És ez így igaz! :) Pár korty alkohollal képesek vagyunk nagyon gyorsan elérni a dobhártyaszaggató szintet. De természetesen anélkül is! :) És nyilván az ilyenkor szokásos sztereotípiák is előttünk vannak, hogy vajon miről szólhat a diskurzus két nő között!? Miről másról, mint a férfiakról! Mondják ezt a férfiak, akiknek sok esetben ez a kijelentésük is csak alátámasztja az egocentrikus világképüket. Majd színlelt duzzogással megjegyzik, hogy a nők mindent és mindenkit kibeszélnek. Kedves Uraim! Nem ki, hanem meg. Óriási a különbség! 
És most lehet, hogy illúziók tömkelegét fogom szétoszlatni - bár burkolt szándékom ez lenne -, de be kell valljam, hogy az én társaságomban gyakran merülnek fel az élet nagy, klasszikus kérdései. És erre büszke is vagyok! Jól esik, hogy olyan embernek tartanak, akivel nem csak felszínes dolgokról lehet beszélgetni, és pláne jó érzés, ha azt kapom visszajelzésként, hogy senki mással nem szoktak ilyen témákat boncolgatni, s ezáltal úgy érzik kaptak valamit, többek lettek. 
Na de nem is hiszem, hogy csak a férfiak "kiváltsága" lenne a "lét"-ről elmélkedni, és azt sem hiszem, hogy mi kevésbé jól csináljuk. :) Én pedig abszolút partner vagyok ebben, és sokszor már-már számomra is elviselhetetlenül filozofikus hangulatba tudok kerülni. Ilyenkor pedig jönnek a hangyák! :) 
Miért az agy? Miért adatott meg a gondolkodás? Nem lenne egyszerűbb ösztönlényekként? Vagy mi is azok vagyunk, és csak azt hisszük, hogy mindennek oka van? Tényleg olyan rossz lehet annak, aki kevesebbet "ért", érzékel a mindenségből? Boldogok a lelki szegények?. Mi a jó és mi a rossz? Mi a helyes és mi a helytelen? Egy olyan világban, ahol a korlátokat, szabályokat, erkölcsi normákat mi alkottuk, emberek! Ahol a bűntudat, a lelkiismeret mind-mind emberi "találmány" ! Ha mindezek nem léteznének, tényleg eluralkodna a káosz? Gyerekként azért akartam felnőni, hogy legyen saját fizetésem, pénzem, hogy ne kelljen nyomorogni, megvehessem, amit szeretnék, "szabad" legyek. Most ez megvan, mégis a saját magam épített börtönömbe élek. Valamit valamiért? Nem túl nagy ár ez mindezért?
Tárgyakkal vesszük körbe magunkat, ezzel támogatva azt a fogyasztói társadalmat, ahol nem az ember az érték, hanem a produktum! És fel vannak háborodva! Miközben ők maguk is így élnek. Többre tartanak egy plazma tévét, mint az együtt töltött, tartalmas időt. S közbe nem veszik észre, hogy ezzel önmagukat degradálják, s maguk alatt vágják a fát!
Érték, élet, ítélet... A sort, és a sornyi kérdést még jó sokáig lehetne folytatni, de mivel józan vagyok, és másnap reggelig az is maradok, ezért szeretném, ha azok a hangyák most hagynának aludni! :) :)

Alcsúti Arborétum

Az ablakon kinézve és az időjárás jelentést hallgatva, még pont elcsíptük az utolsó kirándulós vasárnapot a hétvégén. Ugyanis az előrejelzéseket figyelve, a tavasz még várat magára. Pedig előhírnökei már megjelentek.
Vértesacsán nevelkedtem és 20 évig ott éltem, majd Székesfehérvárra költöztem. Alcsútdoboz Vértesacsától 8 km, biciklivel is max. 20 percnyi távolságra van. Ennek ellenére egyszer sem jártam az Alcsúti Arborétumba, talán mert túl kézenfekvő vagy egyértelmű lett volna.? :) Fogalmam sincs. Bár a természet iránti szeretetem is csak később mutatkozott meg ennyire. 
De azt azért tudtam, hogy Magyarország legeredetibb angolparkja, melynek telepítése József nádor nevéhez fűződik, egyedülálló hóvirágmezővel büszkélkedhet az országban. A honlapjuk szerint ebben az évben február 18-tól 3 hétig csodálható ez a látványosság. 
A fő motiváció tehát megvolt :), így 11 óra felé elindultunk. Elég borongós idő, nem kimondottan meleg levegő, és vasárnap délelőtt... Gondoltam nem lesznek sokan, a körülményeket nézve, de hatalmas kocsisor, és végeláthatatlan, kígyózó embertömeg fogadott a bejáratnál, és a nem létező kerítés mellett, ahol sárga mellényes úriemberek vigyáztak, nehogy bárki belógjon. Röpke fél óra múlva már mi is a kasszánál álltunk, és kifizettük a felnőtt jegy árát, 950 Ft-ot. Tábla jelezte, hogy jelenleg is felújítások zajlanak, melyek várhatóan május végére fejeződnek be, s így egyes részek le voltak zárva. A kialakított útvonalat is friss murva borította.
És a látnivalók, a teljesség igénye nélkül :) 
József nádor kastélyának főhomlokzata, mely Pollack Mihály tervei alapján épült, s melynek parkját schönbrunni kertépítőmesterrel terveztette.  

 

                                                                      
 Az épület egykori szárnyához épített istállóból kialakított kápolna, melynek szökőkútja szintén felújítás alatt. 

 

És a tél végének szimbólumai: 

Téltemető vagy télike, mely hazánkban védett növény, eszmei értéke 5 ezer Ft. 

 

És a fő "attrakció", a hóvirág, melyből itt több fajtája is fellelhető. 

 

Már az aszfaltos főút mellől is gyönyörű látvány, mintha hó borítaná az avart. 

   

Ezen kívül rengeteg fafajta, víz, híd, rét, liget ... és színek. :) 

 

Júniusban, Szentivánéj környékén, szintén egyedi látványosság lehet a Szentjánosbogártánc, mely esti sétát már most bejegyeztem a naptáramba. :)

                                                                                                                                                                                                                                                                                                      

Börtönbe zárt lélek

Tehetetlen vagyok. A szélvédőn keresztül nézem, ahogy csak úgy megtörténik. Már nincs értelme kiabálni, nincs értelme félni. És nem is ezt érzem. Mérhetetlen belenyugvó nyugalommal figyelem, mikor egy nálunk nagyobb fehér négykerekű oldalajtói egyre közeledve elénk kerülnek. Csattanás. A pillanat tört része. A szemem nyitva. Sem hangos szó, sem pánik, sem adrenalin. Vége. Mindenki jól van.
Vagyok. Nem vagyok. Létezem. Nem létezem. Ennyire egyszerű. Nincs ebben semmi bonyolult, semmi rémisztő. Halál. Élet. Élet-halál szüntelen váltakozása. Meghalunk, születünk. Az élet megy tovább. Naponta ezer ember. Vagy csak egy, akit szerettél. Másnap ugyanúgy felkelsz, megmosod az arcod, felöltözöl. Jön a postás, köszön a szomszéd, a gyerekek játszanak.
Egy test vagyok? Aki rád néz, rád mosolyog, az csak izom, szövet, bőr? Reagáló? Automatikus? Motorikus? Ösztön? Megtanultam, nevetek. Megtanultam, sírok. Megtanultam, eszem. A hajamtól, a lábamtól, a ruhámtól vagyok az, aki? Ez hiányozna bárkinek is? A testem nem léte fájna a szüleimnek, a szerelmemnek, a barátaimnak? Az emlékekben élünk tovább. Meddig emlékeznek "RÁM" ? Az illatomra, a hangomra, az örömömre, a tetteimre? Amíg ők is élnek! Aztán... Megint egy test vagyok, egy fénykép, egy név. Örök élet? Porból lettünk, s porrá leszünk.?
Miért pont én? Miért nem most? Nekem még annyi dolgom lenne.... Egyik sem fordult meg a fejemben a nap végén. Ugyanúgy autóba ültem, s hazafelé vettük az irányt. Utunkon végigkísért az esthajnalcsillag, az ég alja vöröslött, felette az ibolyakék uralkodott. A tüdőm tele volt friss, zöld levegővel, s párom megérintette az arcom. Ekkor bizony kicsordult egy könnycsepp. Szép ez a világ! Még ha nem is mindennap veszem észre. Nehéz lenne itt hagyni! Nem akarok én mindent látni, és pontokba szedve emlékeztetni magam, hogy mi az, amit még nem próbáltam, ahol még nem jártam. Élvezni akarom mindazt, ami van, s magamba szívni, beszippantani, ami körülvesz.