Élet a halál előtt

Az ablakhoz lépek. A távolban sötétszürke, fekete felhők gyülekeznek. Érzem az eső illatát. Ugyanaz az izgatottság tör rám, mint kisgyerekként, mikor mamámék teraszáról tátott szájjal bámultam a vihart. Már akkor lenyűgözött az az erő, ami ha akar, messzire repít vagy akár az életemet követeli. Egy apró részecskéje vagyok valami nagyobbnak. Valami hatalmasnak. Aminek a közelében lenni egyszerre mámorító és félelmetes. Van olyan pillanat, mikor legszívesebben megadnám magam ennek a vonzásnak, hogy rendelkezzen felettem. Hogy döntse el, megérdemlem-e hogy élek!? Mert azon gondolkodom, hogy az életem ajándék-e, és hogy mit kezdjek vele!? 
A felhők mind gyorsabban közelednek, látom, ahogy a szél fákat csavar ki, a villámok egyre többet érintik a talajt, és a napfény utolsó sugarát a sötétség oltja ki. A víz hömpölyög, felém igyekszik, én pedig földbe gyökerezett lábbal állok. Tehetetlen vagyok. Félek. Ennyi volt? Az nem lehet!! Hisz még annyi mindent.....! Meneküljek? De hova? Mi elől? A szívem kiszakítja a mellkasom, úgy dobog... Az üveg beteríti a padlót, a víz engem akar....
- Így nem halhatok meg! Még nem halhatok meg!!!! ..... - kiáltom a semmibe.... és ekkor...... felébredek. 
Ritkán találkozok olyan emberrel, aki nem hagy faképnél, ha a halál szót megemlítem. Nagyon gyakori a tagadás, a menekülés. Pedig nincs is ennél biztosabb dolog az életben. Bizonytalanságban, kételyek közt vergődünk, miközben futunk az elkerülhetetlen elől. 70 éves nagymama modellként pózol a címlapokon, vagy egy 50 éves nő 20 éves önmagát akarja látni a tükörben. 
A múltban élünk, a múlt meg nem tett, ki nem mondott szavain kattogunk. Bezzeg, ha akkor oda megyek....., ha akkor elmondom....., ha akkor megteszem..... Tényleg minden másképp lenne? Vagy ha tudnánk, hogy mennyi időnk van még, és látnánk a perceket peregni, tényleg elkezdenénk élni? Vagy az örökkévalóság megnyugvással töltene el, mert a végtelen idő biztonságot ad? Bármikor újra kezdhetem, kijavíthatom, megbánhatom, megbocsáthatom.....
Ha most kinézek az ablakon, a jelent látom. A zöldet, a napfényt, az eget. Az esélyt, a lehetőséget. A lehetőséget, hogy ma másképp csináljam, hogy szeressek, hogy adjak, hogy lássam, ami körülöttem van, hogy a jelenben éljek! Éljek!!!! Mert, 

"Nem nehéz meghalni, ha az ember tudja, hogy élt."  

 / Született feleségek c. sorozat /